„Joggal és büszkén mondható el, hogy Magyarországon a Trianon óta eltelt bő évszázad legjobb időszaka a 2010-es kormányváltás és a pandémia kitörése közötti évtized volt, és ehhez tevékenyen járultak hozzá azok a szellemi központok is, amelyeknek az egyik legjobb példája a Lakitelek Népfőiskola” – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a szervezet évzáró rendezvényén, Lakiteleken.
Magyarország kisebbségben lesz
A kancelláriaminiszter szerint a szankciók miatt „Európa elszenvedője lett a háborúnak”, valamint kifejtette azt is:
a következő év nehéz lesz, valószínűleg a 2010-ben elkezdődött kormányzás óta a legnehezebb.
Gulyás Gergely beszédében hangsúlyozta: Európa nyugati fele nincs már abban az állapotban, hogy olyan konzervatív fordulatot érjenek el, amely alapvetően változtat az európai politika irányvonalán, ezért hosszú távon arra kell berendezkedni, hogy Magyarország kisebbségben lesz.
(MTI)
Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád